Hatalmas segítséget nyújt a kormány azoknak, akik az első lakásukat szeretnék megvásárolni

Az igényelhető hitel legnagyobb összege 50 millió forint, a futamidő maximum 25 év, az önrész minimuma pedig 10 százalék.

Gulyás Gergely azt mondta: látják, hogy sokan nem érzik biztonságban a gyerekeiket.
A péntek délutáni hétpárti egyeztetéseket követően megegyeztek a frakciók arról, hogy indokolt lenne a magyarországi iskolák bezáratása – írja a 24.hu. A pártok azt kérik, hogy lehetőleg már hétfőtől történjen meg az iskolák bezárása.
Gulyás Gergely azt mondta: 24 órán belül döntenek erről. A miniszter emlékeztetett: az operatív törzs véleménye alapján nem indokolt az iskolák bezárása, de azt látják, hogy sokan nem érzik biztonságban a gyerekeket. Korábban problémás volt, hogy a pedagógusok milyen fizetést kapjanak egy esetleges lezárás alatt, amire Gulyás azt mondta: a fizetésükkel megegyező távolléti díj járna nekik. Problémás lehet viszont a bezárás az érettségizők szempontjából. Gulyás Gergely megerősítette: a bezárás az állami és egyházi iskolákat egyaránt érintené. Hangsúlyozta: valószínű, hogy a járványhelyzet néhány hónapig is eltart majd, ezért nagyon körültekintőnek kell lenni a döntéshozatalnál.